Örömpecák februárban
Pár napig elzárt mindent a jég és igazi téli idő köszöntött be. Csak a hó hiányzott. A környékbeli tavak pedig sorra írták ki, hogy a hidegre és a jégre való tekintettel horgászati lehetőség nincs.
Pár napig elzárt mindent a jég és igazi téli idő köszöntött be. Csak a hó hiányzott. A környékbeli tavak pedig sorra írták ki, hogy a hidegre és a jégre való tekintettel horgászati lehetőség nincs.
Február 18 viszont egy olyan nap, ami méltán megdobogtatta minden horgász szívét. Talán az első peca alkalmas nap, amire ki is olvadtak a tavak és már mindenki az új engedély birtokában üldözheti a halakat. Így tettek a DH Baits horgászai is. Ki-ki kedve szerint egy-egy helyéhez közeli tavat választott arra, hogy a téli rozsdát lepattintsa, és persze meghorgássza a friss csalikat és csalogató anyagokat. Erről a pár pecáról szeretnék nektek pár érdekességet, képet és beszámolót megosztani
(Ezt a tó listát fogjuk az év során bővíteni , hogy a srácok honnan írtak beszámolót így látni fogjátok, hogy mely helyeken horgásztunk sikerrel a termékekkekl)
Attila Tatyo Prokk – Palotaváros
Attila nem volt túl bőbeszédű:
4 órás gyors peca palotavárosi tón négy ponty két kárász! A DH csalik jól müködnek hideg vizben is.
László Csomós és Zsolt Major – Keve horgászpark
Reggel félve kevertem be a megszokott halas pelletet, mert anno az itteni baráti versenyeken, ha ez került a kosárba, borítékolható volt a törpe, de többen is mondták, hogy egyre kevesebb van a tóban. Sapkázni két marék Crazy Fisht kevertem. 8-kor indult a peca és már az első dobást sem húztam ki hal nélkül. Fél 3-ig 16 pontyot és 8-10 nagytestű kárászt sikerült szákba terelni. Egyetlen egy törpét fogtunk a nap folyamán, pedig mindketten halas pellettel horgásztunk.
A mai nap nyerő csalija magasan a 10mm-es Mangó-Chili wafters illetve a Black Sushi Spray volt, de a Sweet Magic Wafters és a Mango-Chili Spray is nagyon jól adta a halat.
Biztos vagyok benne, hogy ezek a csalik, sprayk ott lesznek az asztalomon az elkövetkező versenyeken.
Mesélte el a nap eseményeit Laci! A törpeharcsás (vagy törpeharcsátlan) híreknek örülünk és szívből gratulálunk a halakhoz.